Laczkó Oszkár vezérigazgató beszédében elmondta, hogy szeretné, ha Tata következő 150 évének történelmét a város és az általa irányított Tom-Ferr Zrt. együtt írná. Ennek első lépése az volt, amikor a csőalapanyagokból különböző alkatrészeket készítő üzem felépítésének helyszínéül az M1-es autópálya melletti ipari parkot választották, figyelembe véve az autóipari vevők és beszállítók logisztikai és földrajzi közelségét. A tatai üzem a jelenlegi profilját is bővíti csőalapanyagok hajlításával, préselésével, valamint lyukasztásával. A meglévő szabad kapacitásokat a vevői igények alapján köti le, amihez a beruházásokat is igazítja. Ehhez kapcsolódik az alkalmazotti szám növekedése is, ami a jelenlegi 70 főről, jövő év végére 150 főre emelkedhet.
A cég tulajdonosa a dolgozóknak és a beruházásban résztvevőknek, valamint üzleti partnereiknek egyaránt köszönetet mondott, míg Michl József, Tata polgármestere és dr. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke sok sikert kívánt a Tom-Ferr Zrt. legújabb gyáregysége valamennyi munkatársának. Ezután együttesen átvágták a nemzeti színű szalagot, ezzel hivatalosan is megnyitva és felavatva a tatai üzemet.
Cégünk 2005-től van jelen az autóipari piacon, mint precíziós darabolt acélcső beszállító. 2006-tól a Tom-Ferr Zrt. az autóipari beszállítások terén meghatározó szereplőjévé vált. A Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. mint a magyarországi autóipari piac kiemelkedő szereplője szoros együttműködésben a Magyar Toyo Seat Kft. -vel illetve a Toyo Seat Europe-vel közösen és teljes körűen biztosítják a Suzuki személygépkocsikba épülő ülésvázakat a magyarországi Suzuki gyár részére. Cégünk 2006-tól lehetőséget kapott a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft.-től az autóipari projektekhez szükséges csőigény beszállítására. A folyamatos és szoros együttműködés sikerét fejezi ki, hogy 2007-ben Az év minősített beszállítója címet nyertük el munkánk elismeréséül. Ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki ezért az elismerésért, és a további sikeres együttműködés érdekében továbbra is legjobb tudásunkat és szolgáltatásunkat nyújtva igyekszünk mind a Rába mind összes többi vevőnk igényeit kielégíteni. Az autóipari beszállítások további tökéletesítéséhez és az újonnan fellépő igények kielégítéséhez új nagyvonalú beruházásba kezdtünk Tatán, ahol a csődarabolás mellet a csövek további megmunkálásával kívánjuk a hozzá adott értéket növelni.
Az audit vezető javasolta a megújító audit elfogadását a TÜV-nek.
2006. május 16-20. között újra megtalálhatott bennüket és termékeinket a Belgrádi Műszaki Vásáron. Ha nem találkoztunk, itt van pár fénykép a vásárról és a standunkról.

1211. Budapest,
Acélcső utca 2-20.
Tel.: +36 1 278 0789
Fax: +36 1 427 0280
E-mail: tomferr@tomferr.hu











